Miért van az, hogy ha elérek valamit, akkor azonnal többre vágyom? Miért nem állok meg és élvezem ki a pillanatot, miért nem tudok örülni a jónak?
Ehhez hasonló érzések kavarogtak bennem már pár napja, türelmetlen lettem és ez nagyon nem jó. Majdnem 10 kiló fogyásnál tartok már, ami bár szép teljesítmény, mégsem töltött el azzal a megelégedettséggel amivel (mások szerint és szerintem is) kellene.
MERT NEM LÁTSZIK. EGYÁLTALÁN.
Pont ma reggel beszéltük a férjemmel, hogy már majdnem 10 kiló, ez tök durva, de jó, de jó. Aztán szóba került az is, hogy még nem látványos. Persze én sem csodát vártam, tudom hogy nagy a felesleg, de könyörgöm, 10 kiló az akkor is 10 kiló (a kiindulási súlyom 8,6%-a)!
És akkor ott, a konyha közepén a férjem kimondta azokat a mondatokat, amivel sok mindent helyretett a fejemben.
"Már 10 kilót fogytál. 8 hét alatt, szépen egyenletesen. Sokkal jobban érzed magad. Gondolj bele, ezzel a tempóval már csak 4-5 hónap, fogysz még 20 kilót és már tök jól fogsz kinézni."
4-5 hónap, az teljesen belátható táv. Nyilván változó lesz a fogyás üteme, de minél kevesebb lesz rajtam, annál többfélét fogok tudni mozogni amivel remélhetőleg bepörgetem az anyagcserém. És hipp-hopp eltelik ez az idő.
Szóval most megint jó a kedvem, és tapsolok nagyokat.
És még virágot is kaptam a héten. Csak úgy. ♥